EMLÉKEZZ NAPONTA A VÍZRE!
Ő EMLÉKSZIK RÁD!
A földi Életet lehetővé tévő négy ősi elem közül a VÍZ a „legérzékenyebb” – ezért talán a legtöbb figyelmet érdemli.
Az Élet forrása a VÍZ – az élet keletkezése óta ezt a szerepet tölti be a Természetben és az Emberi szervezetben is.
Vigyázzunk élőhelyünk vizeire – ajánlják figyelmünkbe a környezetvédők.
Felmerül a kérdés: szorul-e „védelemre” a víz – vagy inkább az emberi gondolkodás a bölcs változásra?
A víz – ahogy a természet egésze, „megvédi magát”, öntisztuló, önfenntartó, megújuló, élő, TUDATOS.
Lehet, hogy tanulhatnánk általa? IGEN!
A MANAVAI egy világméretű mozgalom, amely fenntartható bölcsességet és tudást kínál minden nép, kultúra számára. Annak megértését, hogy az emberi képességek között van a testünkön belüli és kívüli vizek befolyásolása, megváltoztatása és optimalizálása a legjobb képességünk szerint, hogy meggyógyítsuk önmagunkat, másokat és a környezetet.
A mai VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ során ez a mozgalom szenvedélyes, új perspektívákat kínál és mozgósít arra az egyszerű igazságra nézve, hogy a víz mindannyiunkat összeköt.
A víz több mint óceán, ivóvíz, fürdővíz…
A víz, maga a teljesség, a szeretet, az élet forrása!
Az Élet egy utazás a vízzel, önmagunkkal, a természettel,és az egész élettel való új kapcsolat felé, amely teljes mértékben átfogja a víz valódi természetét, és amely megerősíti minden csepp szentségét.
De mit tehetsz Te, szerves részeként a Világnak és a világ Vizének?
Tudod-e, mi történik Benned az elfogyasztott vízzel?
Tudod-e hogyan szolgál Téged a VÍZ és miként segítheted ezt a szolgálatot?
Közted és a tested sejtjei között (amelyek átlagosan 2/3-ad víztartalommal rendelkeznek) között a víz az összekötő kapocs.
Az, hogy a megivott víz (és most csak a tiszta vízről beszélek) bejut-e a sejtjeidbe, vagy sem, az bizony – mérésekkel igazolhatóan a gondolataiddal velejáró érzelmek energiájától függ!
A sejten belüli víz (ami téged tükröz) és a sejtek közötti térben lévő víz (ami a külvilágodat jelenti) egyensúlyát a Te BELSŐ ÉS KÜLSŐ ÉRZELMI EGYENSÚLYOD határozza meg – az önmagaddal és a világgal való harmóniád. A harmónia pedig akkor jelenik meg, amikor a környezetedet (élő/élettelen, szimpatikus/unszimpatikus…) maradéktalanul elfogadod (azt direkt módon nem tudod megváltoztatni – kivéve a „tiszta udvar rendes ház” elvét -, a saját bensődet (a gondolkodásodat, az érzelmeidet) pedig tisztán, békében tartod.
Mindez leegyszerűsítve: a feltétel nélküli, tiszta SZERETET.
De mitől él a víz? Attól, hogy mozog, folyik, vagy hogy élő lények vannak benne?
Szerencsére az erre vonatkozó utalásokat nem csupán a Bibliában, hanem a tudományok terén is megtalálhatjuk.
Ki ne ismerné dr. Masaru Emoto csodálatos vízkristályait, de számos más kutató is foglalkozik a víz élő mivoltával.
A víz attól élő, hogy folyam-atosan rendezett, egységes állapotot tart fenn az élő szervezetben, folyam-atosan kommunikálva vele.
Az élő szervezet az univerzum analógiájára hierarchikus rezonancia-rendszerek halmaza.
A gondolatok rezgései reggeltől estig döntő mértékben befolyásolják a víz térszerkezetét – ezzel élő/élettelen mivoltát – kiváltva a szervezet biológiai folyamatainak erősítését, vagy gyengítését. Ezt mi úgy éljük meg, hogy frissebbek, élet-telibbek vagyunk, vagy fáradtabbak, kedvetlenebbek, gyengébbek. Hosszú távon nagyon nem mindegy, hogy bennünk a víz élő, vagy élettelen…
Sokan most talán egyetértenek velem, és azt mondják – rendben van, mert én ezt már tudom, tiszta, élő, energetizált vizet iszok.
Ez úgy tűnik, elég lehetne az egészségben maradáshoz – csakhogy elfeledkezünk valamiről: arról, hogy a szervezetbe jutott élő vizet akaratlanul is a reggeltől estig elgondolt, múlttal és jövővel kapcsolatos „hamvában holt” gondok és aggodalmak „várják” és hatják át – rövid időn belül élettelenné válik a megivott víz, nem tölti be egyedülálló funkcióit a szervezet energetikai és kommunikációs hálózatában, rontja el lassan, de biztosan a biológiai funkciókat, teszi lassulásra, betegségre, öregedésre, hajlamossá!
Persze ugyanez fordítva is igaz!
Ha te bármilyen (akár „halott”) vizet is iszol, amennyiben a pillanataid, óráid, napjaid tudatos jelenlétben, szerető kedvességben és bölcs hozzáállásban telnek, nos a „Te vized” ezt a feltöltő, védő, kapcsolódó, élettel teli működést veszi át és tartja fenn, emlékszik rá, őrzi – akár két jelenlét között is átsegítve az átmeneti figyelmetlenségeken, az elfogadás által hamar múló kellemetlen érzéseken, a küzdelem nélküli, megengedő test-lelki fájdalmakon.
Ez a TUDATOS JELENLÉT maradandó elfogadó/megengedő hozzáállása a jelen pillanat bármely tapasztalásához.
Ez a TUDATOSSÁG alapja, első létrafoka, és ehhez járul még a hat – a mindfulness-tréninget végzettek által ismert, és remélhetőleg gyakorolt – további bölcs, szeretetteljes hozzáállás az Élethez, ezzel az éltető vízhez.
A víz gondoskodik rólad, ha Te gondoskodsz róla – ezáltal önmagadról.
A szeretet mindig az adással kezdődik – az adás pedig a figyelem által indul el oda, amire figyelsz, amivel kapcsolatba lépsz: a lelkedet emeli, szerető önmagadat adja a szeretteidnek, és az elfogadást indítja el mindenki és minden felé, minden létező felé.
A szeretet által olvadnak fel a jeges kapcsolatok, oldódnak meg az ellentétek, folynak természetes medrükben a dolgok…
A víz tehát tárolja az emlékeket, azonnal reagál a környezetére, gondolatainkon és érzelmeinken át hatással van testünkre. De lehetséges – állítják a MANAVAI bölcs hirdetői – hogy a víz ennél sokkal több… lehetséges, hogy a víz valóban megfigyel minket, és amikor áhítattal kezelik, képes segítségünkre lenni, nemcsak fizikai testünkben, hanem egy új emberiséggé való átalakulás során is.
Kezdjük megérteni, hogy a jéghegy, a felhők és a folyók között nincs különbség, mind a víz más-más kifejeződése. Mondhatnánk, hogy mi emberekként a víz kifejeződései vagyunk… Talán a SZERETET fizikai megnyilvánulásai a vízen keresztül.
Tisztelettel, harmonikusan szolgáld azt az anyagot, amely mindannyiunkat alkot.
Vigyázz, figyelj a Vízre, csak akkor képes Ő is vigyázni rád!
Gondoskodj szeretettel magadról és szeretteidről, a Világról.
Ünnepeld az Élet Vizét minden nap!
Mártózz meg a szeretetben.
Szeretettel: az Ördög