Vélemények

Kinyílt számomra a Világ

„Egyszerűen kinyílt számomra a világ. Minden más lett. Hogy vannak-e még negatív és félelem-teli gondolataim?

Bölcsebben reagálok a stresszes helyzetekben

„Hálás szívvel megköszönöm a 8 hét alatt megismert – ajándékba kapott – különleges módszert, melynek segítségével úgy érzem, más szemüvegen át látom a világot.

Együtt a Korona vírussal – tudatosan és imával!

Nagyon komoly dolog, amikor karanténba kerül az ember. Eddig elképzelhetetlen volt számomra, hogy valamire nincs “protokoll”. Most nem tudunk semmit – milyen tünet, milyen szövődmény, milyen következmény, milyen kimenetel vár ránk…

Mindennap egy új kezdet

Kedves Mindenki! Minden nap meditálok reggel és este! Milyen lett az életem? Történnek a csodák nap, mint nap az életemben.

Más szemmel látom a világot…

Kedves Kati és János! A Mindfulness tréning egy nagyon jól felépített elméleti és gyakorlati anyagból áll. Minden egyes alkalommal, szinte ittam a szavakat. Az összefüggéseket most sikerült a helyükre tenni.

A 8 alkalom beszínezte napjaimat

“A kurzus segített megérteni számomra, hogy teljesen felesleges energiát, időt belefektetni a múlton való rágódáson.

A kutató szemével nézve

„Az MBSR-tréninget végzett fiatalok szignifikánsan nyugodtabbnak érezték magukat az elmúlt hónapban, habár a stressz-tényezők nem változtak.

Jobban tudok aludni

„Én nagyon élveztem a tanfolyamot és komolyan vettem a foglalkozásokat! Ajánlom másoknak is! Észrevettem magamon, hogy jobban tudok aludni.”

Kiegyensúlyozottabb lett az életem

„Kedvencem a spagetti próba (a szerk: a figyelem-gyakorlatok egyike) volt! A tanfolyamon tanultakat szoktam gyakorolni. Ajánlom más gyerekeknek is.

Nekem nem vált be

„Szerintem rosszabb lett, mint volt. Anyukám szerint is ingerlékenyebb vagyok a tanfolyam óta. Csináltam rendesen, nem jött be!

A szüleim is dicsérnek érte

„Amikor elkezdődött a tanfolyam, azt gondoltam, hogy nagyon semmiben sem fogok változni. Aztán minden egyes foglalkozás után egyre jobban éreztem magam.

Nagyon sokat változtam

„Nagyon sokat változtam. Minden foglalkozást nagyon vártam. A tanfolyam óta lecsillapodtam, sokat segített, hogy rendesebb legyek.

Nyugodtabb lettem

„Nyugodtabb lettem. Ezt a környezetem is észrevette, otthon is gyakran mondják.

Várandósság tiszta tudattal

„A tanfolyam során sikerült belátnom, hogy a kevesebb néha több. Nem feltétlenül a megfeszített munka vezet boldogsághoz.

Benned van a tudás

„Biztatok mindenkit, hogy ismerje meg és fedezze fel önmagában ezt a nagyszerű tudást. Ehhez az egészségmegőrző módszerhez nem kellenek

Megtaláltam, amit kerestem

„Ez a tanfolyam sokkal többet adott nekem, mint, amit egyáltalán reméltem. Ebben a módszerben találtam meg, amit mindig is kerestem.

Üzenem: ébredjetek! Most!

„…Bámulatos ez az egész! És ez csak egy töredéke, annak az egésznek, amekkora lehetőség ebben van!

Minden alkalom magával ragadott

„Mindig nagyon vártam a hétfői foglalkozásokat, amelyen komplex életvezetési ismereteket kaptunk, élvezetes, közérthető, hiteles stílusban,

Amikor a logika nem működik

„Amit tőletek, általatok tanultam, egyike azoknak az apró csodáknak, mint az összes zseniális felfedezés: végig az orrod előtt van,

A házimunka is más élmény

„Felhagytam azzal a szokásommal, hogy már reggel azon töprengek, hogy mennyi dolgom lesz, és mennyire el leszek fáradva a nap végére,

Ennek van egyedül értelme

„Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy eljuttattátok hozzám is a lehetőséget! Nagy örömmel tölt el, hogy ennyien vagyunk

Az egész családnak jót tett

„A környezetem visszajelzései is bizonyítják, hogy már a 8 hét alatt sikerült egy magasabb rezgésbe visszakerülni,

Nem a kortól függ

„Idős korom miatt némi előítélettel vártam a tréninget, de nagyon hamar rájöttem: ha változást akarok az életemben, nekem kell megváltoznom.

Szeretem a gyakorlatokat

„Nagy élmény volt a 8 hét minden alkalma, vártam hogyan jutunk el a végső felismeréshez.

Egy életen át

„Mérhetetlenül hálás vagyok Nektek (és magamnak), hogy részt vehettem ezen a tanfolyamon. Kincset kaptunk Tőletek a kezünkbe, amit becsülni, óvni, védeni kell egy életen át.

Mi a legértékesebb

„Mit tanultam? Egyszerűen boldogságot! Szeretetet, elfogadást, megbocsájtást! Mit tapasztaltam? Belső békét, nagy nyugalmat.

Életem legjobb döntése

„Valahol a szívem mélyén már nagyon régóta tudom és tudtam, hogy mi a jó nekem, csak nem volt meg a kezdő lépés.

Csökken a fájdalom

„A legérdekesebb a fájdalom csökkentés megtapasztalása azáltal, hogy elfogadom a fájdalmat, úgy ahogy van, megengedem, hogy létezzen

Tökéletes gyógyír

„Azoknak ajánlom a tréning mielőbbi elkezdését, akik stresszes életet élnek,

Ép lélekben ép test

„Lelki béke uralkodik el bennem a meditációk alatt és után, ami még inkább megerősít abban, hogy ép lélekben ép test lakozik.

Bárcsak mindenki így élhetne

„Külön örülök, hogy egy kis csapatban tudtam részt venni ezen a tanfolyamon, családias környezetben. Szeretetben.

Magyarázat az emberi létről

„Megnyugtató, hogy ez a módszer megmagyaráz sok mindent az emberi Létről, amire eddig sehol nem találtam a kielégítő választ.”

BEVEZETŐ a tapasztalatokhoz

2o16. márciusa és 2o23 márciusa között közel 7oo résztvevője volt a Tudatos Jelenlét alapú stressz-csökkentő (MBSR) tréningjeinknek…

A mindfulness biztonságában

“A szülésekre várandósoknak készült meditációval, a fájdalom tűrésére pedig tudatosan készültem. Ebben segítségemre volt, hogy megértettem, hogy a fájás valójában segítő méhösszehúzódás, ami egészen más megvilágításba helyezte a történteket.

Stressz, meditáció, vércukor

“Mire Gergővel várandós lettem, már részt vettem a MBSR tréningen, és igyekeztem az ott tanultakat a napjaim részévé tenni.

Félelem és beavatkozás nélkül

“A várandósság alatt semmi félelem és aggodalom nem volt bennem. A labor eredményeim végig jók voltak. Biztonságban éreztem magunkat a tréningen tanultaknak köszönhetően!

Szeretet-meditáció a kisbabámmal

“A várandósoknak készített vezetett meditációkat rendszeresen csináltam, így vettem fel a kapcsolatot a magzatommal. A szeretetmeditációt a nap bármely szakaszában alkalmaztam.

Mindfullness = kismama lettem

Azzal szeretném kezdeni, hogy én a mindfullnessnek köszönhetem, hogy kismama lettem! Egy nehéz időszakban, amikor egy kis angyalkát elvesztettünk, ismerkedtem meg a mindfullness-szel!

Eltűnt az idegesség

“A tanfolyam egy újabb módszert adott a kezembe, hogy az életem tudatosabban élhessem…”

Nem kaptam levegőt…

“Régóta vagyok asztmás. Ma hajnalban felébredtem, és nem kaptam rendesen levegőt…

Tudatosabban élek

“A tanfolyam egy mindenre kiterjedő módszert adott a kezembe, hogy az életem tudatosabban élhessem…”