Ördög János

Ördög János a nevem, orvosként 4o éve, holisztikus tanítóként 3o éve szolgálom az emberek életének kiteljesedését, életfeladatuk beteljesítését.

41 éve hozott össze a Sors párommal, Katival. Vele és általa fejlődve találtuk meg a közös küldetésünket: a tudatosságot, másképpen a mindfulnesst.

Saját örömteli és boldog tapasztalataink által indíttatva alapítottuk meg a Lelki Köldökzsinór Egyesületet, hogy minden fejlődni kívánó, kíváncsi ember számára átadhassuk kiteljesedett tudásunkat a Világról, benne az Emberről, egészségről, betegségről, az emberi elme bölcs szolgálatunkba állításáról, sorsunk kézbe vételéről. Ugyanakkor megtanítsuk őket egy jobb, teljesebb, boldogabb, egészségesebb Élet megtapasztalhatóságára. 

Az egyéni és csoportos találkozásokon szerzett csodálatos eredmények igazolják azt, hogy az Egyesület Küldetése – amit az itt bemutatkozó elkötelezett és lelkes Csapatunkkal együtt képviselünk és élünk, valóban méltó az Ember felemelkedésére, a közös jövőnk, a gyermekeink jövőjének tudatosságra alapozott megteremtésére.

Általad, általunk lesz jobbá az Otthonunk és az Életet adó Földünk.

Köszönjük, hogy figyelsz ránk és MAGadra, követed és továbbadod a példánkat.

Oktatóink

dr. Ördög János

dr. Ördögné Vecsey Katalin

Bevezetés a tapasztalatokba

Várandósok visszajelzések

Tanulók visszajelzések

Szülők visszajelzések

Általános visszajelzések

Közösségi média

Csatlakozási űrlap