Merre fordítsam a figyelmemet, mire költsem a pénzem válság idején?

A mostanra kialakult válsággal a Világon nyilvánvalóvá vált, hogy az Ember fejlődése elodázhatatlan válaszúthoz érkezett: vagy megértjük, mi dolgunk a világon, mi a földi életünk valódi értelme és boldogan, szellemi teljességben, lelki békében, anyagi gazdagságban folytathatjuk földi „pályafutásunkat”, vagy emberhez méltatlanul fejezzük be küldetésünket és eltűnünk a Föld felszínéről – de addig is értelmetlenül szenvedünk…

Mostanában a saját bőrünkön érezzük a változtatás égető szükségességét.

Jó hírünk van, mert az Ember felemelkedéséhez minden lehetőségünk és képességünk megvan! Felelős evolúciós tanítókkal (www.evolutionaryleaders.net) és hazai követőikkel (https://www.sourceofsynergyfoundation.org/) együtt – mi magunk is a mindfulness-tréningjeinken – az ehhez szükséges teljes tudást és mindennapi gyakorlatot igyekszünk átadni az erre nyitott, kíváncsi felfedezőknek!

Csak kevesen betegszenek meg és halnak bele a vírus-fertőzésbe, ám a növekvő létbizonytalanság kérdése mindannyiunkat érint!

A jelenlegi anyagi helyzetét mindenki eddig is magának teremtette, az is, aki másoktól, a körülményektől látszott függeni… Mindig két lehetőséged van: tudatosan irányítani az életed, vagy mások kényszerítik rád a diktátumaikat – de ez nem a Te Életed, küzdesz ellene, elnyomottnak, tehetetlennek érzed magad – rosszul érzed magad a bőrödben!

A lehetőségek ezután is a rendelkezésedre állnak, szabadon dönthetsz, hogyan folytatod az Életed… Tudatosan, vagy öntudatlanul…

Azt látom, hogy a legtöbbek szoftvere „lefagyott”, gondolkodása beszűkült, túlélésre rendezkedett be, fél bármibe is belevágni…

Túljutni a nehézségeken, meghaladni a megbetegítő „gondolkodást” csakis a tudatos jelenlétben lehetséges… Ez mindannyiunk képessége, de ezt életre hívni, gyakorolni, ahogy érdemes – tapasztalt mindfulness-tanár segítségével érdemes…

Itt és most, ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy elkezdjünk másképp gondolkodni, tudatosan tervezni és a kellő szellemi-lelki táplálék-forrást magunkhoz venni – hogy amint az élet ismét elindul, bölcsebben és szeretetteljesebben kapcsolódni önmagunkhoz, egymáshoz, a természethez.

Miközben a pénzeddel valóban óvatosabban kell bánnod – lelkileg-szellemileg gazdagodhatsz, ide fektess be maradék pénzedből, ez fog megtérülni busásan a jövődben. Ez az univerzális igazságok egyike.

Ha bőségben és félelem nélkül, anyagi biztonságban szeretnél élni (válság ide, vagy oda, ez lehetséges!), akkor gyökeresen másként kell gondolkodnod önmagadról, a lehetőségeidről, a pénzről és az egész Világról…

Ehhez a lehető legteljesebb elméleti és gyakorlati eszköz a 8 hetes mindfulness-tréning.

Már 8 hét alatt megtapasztalhatod elméd letisztulásának. a gondolkodásod megváltoztatásának, a feszültségek megszűnésének meglepően pozitív hatását az élet bármely területére, ott ahol eddig a legkevésbé boldogultál, ahol a legjobban szeretnél mást, mint amit tapasztaltál. 

Most derül csak ki igazán, hogy fordítva éltük az életünket, mint ahogy az lehetséges lett volna!

Azt hittük (ezt láttuk a szüleinktől, így éltek körülöttünk a többiek is), hogy mindenért keményen meg kell dolgoznunk, küzdenünk és harcolni kell a boldogulásért, és félve kell őriznünk a pénzünket, spórolni kell, és mindezt bármikor elveszíthetjük…

A valóság azonban egészen más…

Tanúi lehetünk saját magunk és környezetünk viselkedését figyelve az emberi elme tudattalan, gyarló működésének…

Éppen erről szól a mindfulness tréning!

Nem vagy hibás érte – de teendőd van vele…

Ez közös életfeladatunk, lelki felemelkedésünk része!  

Ha hátralépünk – ahogy azt a tréningen tanítjuk – és pár percig ítélkezéstől mentesen, tényszerűen kezdjük a viselkedésünket (amit mindenkor a gondolkodásmódunk, a hozzáállásunk szab meg automatikusan) figyelni, akkor a következőket állapíthatjuk meg a valóságról:

  • a válasz téves, a múltbeli tapasztalatok félelméből és a jövő iránti aggodalomból öntudatlanul megszülető reakció és nem bölcs, tudatos válasz
  • ez az emberhez méltatlan, érzelmektől vezérelt, alacsony tudatossági szintű, túlélő reakció bölcs felismerésre, és megváltoztatásra vár!
  • a tanítások (mint most a vírussal járó világméretű veszteségek, korlátozások, fenyegető gondolatok…) is csak azért érkeznek egyre nyilvánvalóbb módon, hogy ezt a mélyreható változtatást a gondolkodásunkban végre megtegyük!
  • ha nem, akkor – ha teszik, ha nem, ha tudunk róla, ha nem) további még „hatékonyabb” tanítások érkeznek a…
  • ha igen, akkor valóban felvirágozhat életünk és gyümölcsözhetnek emberi kapcsolataink

Ha megváltoztatod a gondolkodásod, megváltozik az életed, a tested, a történések benned és veled!

Állítsd szolgálatodba a pénzt – de ne csak anyagi szükségleteid kielégítésére, hanem mindenekelőtt lelki-szellemi fejlődésed (ez a tudatosság is a tréning anyaga!) érdekében – hogy az természetes módon juttathasson hozzá a jövőben csodálatos (ám félelmedben kiaknázatlan) képességeddel arányos anyagi bőséghez!

Amíg nem merjük elengedni a pénzt és hagyni, hogy szolgálja az új, tudatos jövőnk megalapozását, addig csak a múlt szegénységét, veszteségét teremtjük újra…

Életünkben az első helyre érdemes állítanunk a tréningen tanulható 7 belső létrafok bölcsességét, a jelenlét megnyugtató biztonságát, és gondolkodás, mérlegelés nélkül, a szívünkre hallgatva bízni, bízni önmagunkban és a magasabb intelligenciában, ami tudja, merre érdemes mennünk…

Mert a gondolkodás csapdába csal, félre vezet, elhiteti veled, hogy nincs más és jobb, mint ahogy eddig éltél – sőt, ez egyre csak rosszabb lesz…

Ne várd, hogy majd holnap jobb anyagi sorod lesz, ha ma nem érzed magad belső biztonságban – akkor is, ha mindent elveszni látsz…

Ha nem arra adod oda a meglévő pénzed, ami gyümölcsözni fog a hátralévő életedben, akkor tanításképpen elveszi a Sors (Teremtő, Lélek, Univerzum) állástalanság, szegénység, betegség, kudarc formájában… És nem fogod érteni, miért vagy ilyen szerencsétlen…

Az MBSR-tréning segítségével (semmivel nem pótolható, hihetetlenül egyszerű módon) éppen ezekre a bölcsességeke, az élethez, önmagunkhoz, az időhöz, pénzhez való viszonyunkat, gondolkodásunkat képes megváltoztatni

Hogy ezt a ránk váró, megváltozott életformát a saját életünkben is megtapasztaljuk, érdemes megelőlegeznünk a részvételt a tréningen.

Vigyázat!

Áldozatok és a gondolkodás megváltoztatása nélkül nincs a mégoly áhított változás!

Ember! Térj végre észhez! Fogd már fel, hogy amit féltesz (az életed), görcsösen akarsz (a változatlant), amihez ragaszkodsz (a pénzed, a „tulajdonaid”) – éppen attól fosztod meg magad öntudatlanul…

És amit szívesen adsz, amit áramoltatsz, az vissza talál hozzád könnyedén, az Univerzum bősége és energia-törvényei kegyelméből…

Az Élet Törvényszerűségei megismerhetők, általuk a döntéseink, tetteink várható következményei (a jövőnk) tendenciájukban kiszámíthatók – és segítségükkel az életünk alakítható!

Amit adsz, azt fogod visszakapni – ha félelmet, akkor félelem-keltést; ha akaratot, akkor akaratosságot, erőlködést; ha szeretetet, akkor szeretetteliséget; ha értéket, akkor biztonságos jövedelmet…

Bármilyen mostoha körülmények között meg tudod tapasztalni az anyagi biztonságod (így vagy megteremtve!), ha a tudatodban biztonság, nyugalom, bizalom honol…

Ez egyre emelkedettebb feladat az Ember számára, és elengedhetetlenné teszi, hogy tudatosan éljük az életünket, gyökeresen megváltoztassuk a gondolkodásunkat mindenről.

A. Einstein: „Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett.”