Azoknak szeretnék útmutatást adni, akik gondtalan várandósságot szeretnének. Azoknak, akik képesek elhinni, hogy Ők maguk dönthetnek arról, hogy milyen lesz a gyermekvárásuk időszaka és kimenetele. Amikor nem másokra várunk, vagy másokat hibáztatunk, hogy megoldják a problémáinkat, hanem kezünkbe vesszük a babánk és a saját életünk sorsát is. A módszer lényegét három gyermekvárásom sztoriján át szeretném megmutatni.
Előző terhességek
A fiammal 26 évesen lettem terhes, 1 hónappal szeretett öcsém elvesztése után. A férjemmel nagyon vártuk a babát, és amúgy is én örökletesen olyan „egyszerre mindent” AKARÓ voltam…J Persze végig dolgozni akartam a terhességem alatt a követelő, megítélő, munkamániás stílusomban, csak azt nem martam el magam mellől, akinek muszáj volt velem maradnia… Kiborulások, ordibálások, melyet rákentünk a megjelent terhességi cukorra, amely „normális” hiszen apukám is cukros, hát én is az lettem… Inzulinra állítottak, és Budapesten szülhettem neonatológus felügyelet alatt. A fiamnál viszont nagyon nem úgy volt semmi, ahogy én akartam… a szülés gyorsan menjen, kell hozzá az oxitocin, burokrepesztés, gátmetszés. Születése után azt hittem, hogy ha sok energiát fektetek bele, mint a munkáimba, a fiam kevésbé lesz hasfájós… és jött a hasfájás, a terhességi depresszió, sírás, kiborulás – még szerencse, hogy egy jó pszichológus mentette a menthetőt szülés után fél évvel.
Elkezdtem a sportot, így vártam a második babánkat, bíztam benne, hogy sporttal, helyes étrenddel már nem lesz gond a cukorral. Azonban továbbra is magas lett, diétára tettek, de a gyermek túl kicsi súlya lefoglalta az orvosokat. A 37. héten sokan voltak már az osztályon… a főorvos úgy döntött, ha a vizsgálat után nem indul be a szülésem, akkor másnap megindítják. Elindult még aznap este, szóltunk a dokimnak, gyorsan, mert megy szabira másnap – oxitocin, a gátról lemaradtak… Alig 2300 grammal született meg a kislányom, 1,5 évvel a fiam születése után. Nagyon szerettem a gyermekeimet, de mindig sokat akartam adni és csinálni mindenkinek… Több fogásos ebédet szerettem volna készíteni, mellettük pályázatokat írtam, egy kisebb fólia sátrat húztunk fel háztáji gazdálkodásra, és még a férjem telefonos üzletébe is besegítettem, ha kellett. „Hasznosságom” csak a munkában tudtam elképzelni. Aztán ezt kevésnek találtam, és jelentkeztem olyan területre a helyi multihoz a pénzügyi szakmámon belül, amiről tudtam, hogy kevés lesz a teljességhez, de én nagyon akartam… Szerencsémre, ha a munkámat nem is kedveltem, a csapat jó volt, lehet még ma is ott pötyögném a számlákat, ha…
Ismerkedés a meditációval
…2017-ben nem kérnek meg, hogy segítsek egy egyesületnek… Mivel én persze, hogy abban is jó vagyok, ezért szívesen álltam az ügyük mellé, és hogy tudjam, mire szolgál, elvégeztem az MBSR mindfulness tréninget. Sok gondolatot megváltoztatott bennem a tréning, de még nem sejtettem, hogy ez csak a kezdete egy új életnek.
A tréning lényege a tudatosság, melyet a jelenlétben találhatunk meg a legkönnyebben. Több irányzat is foglalkozik az „itt és most” szemlélettel, szinte mindennek ez az alapja. Összefoglalva én azt látom, hogy ahhoz, hogy se a múlt történései, se a jövő aggodalmai ne hassanak kórosan rád, ne temessenek maguk alá, a jelen pillanatra történő, ítélkezés-mentes fókuszálás segíthet, ezáltal a tested túlléphet az elméd kicsinyes, vagy maximalista , erőlködő próbálkozásain.
Új tapasztalások nyíltak meg a meditációk által, új munkahelyet vonzottam magamhoz, ahol a számomra oly fontos kihívásokat és szakmai fejlődést megélhettem, egy igazán fejlődő csapattal – ez is egy lépcsőfok volt a tudatosságom felé.
Mozgásos meditációkat végeztem, elindultam hosszú futásokra és az első nagy transzomat, a 12 órás futásom alatt éltem meg, azonban még mindig nagyon „AKARÓS” voltam. Ha nem ment magától, ment erőltetve. A családban, a munkában és a sportban is még mindig úgy gondoltam, hogyha nagyon sok energiát fektetek bele, ha nagyon akarom, akkor úgy lesz, ahogy én akarom.
